breathe in, breathe out
most lélek vagyok ismét, élek. ki tudja, talán a sok napsütés töltött fel energiával vagy a hasonló színű kabátom, amiben magam karikatúrájaként libbenek el előtted.

nem beszélek, megteszik helyettem azt a szemeim. beléd próbálok látni, felvenni a kapcsolatot, érezni közösen… és mikor azt hiszem, sikerül, egy irreleváns mondatot közbeszúrsz.

mindig mindenki erősebbnek hiszi magát, mint ami. vagy épp fordítva. az én erősségem a félelem az érintésedtől. a gyengeségem, hogy megremegek, és csak arra tudok gondolni, mikor fogsz úgy falhoz dönteni, mint télen.

betiltott lettél, mint a hóvirágok. 
alkohol-mámor, mikor 4 hétig nem lehetett.
a tökéletes szám a mérlegen, aminek mindig kevesebbnek kell lennie.

breathe in, breathe out 

alakítom magamat, mert kell, kell, kell a kérdés: minek? miért?
kérlek, válaszold meg helyettem a létet. de ezúttal - jó szavakkal válasz engem.

breathe in, breathe out 

az élet definícióját keresem és az időn gondolkodok.

élet = idő

az idő méri a lelket

változásokra időzítjük be (micsoda szó!) magunkat 

az árkok csak vannak. beleesünk.

voltál már a halál közelében? 

szándékosan. mínusz tíz fokban kihajolni a harmadikról csakhogy valaki visszarántson

nem volt ott valaki. senki.

azon énem csak, aki nem akarta feladni - mit is? az időt?

keresem az értelmet az időben, mint a sorok között.

ezek csak képek, csak hieroglifák magam számára.

az idő az szerelem.

az idő relatív, az idő Proust regénye, amihez gratuláltak, hogy elolvastam az első részét angolul -

idő volt az, sok idő.

nem értem magam és őt sem.

nem értem az életet - az időt?

miért kerek az óra? miért kattog a szívem?

ma is meg kellett fognom a dobbanást.

jó vagy rossz, de szokás: tudnom kell, hogy élek, és ennek nem.szabad.abbamaradnia.

az idő a kézremegés a cigi után.

a bennem hagyott kérdőjelek és minekvagy(ok)-ok.

(there are days
I dream like I am)

mikor felébredek az első pillantásom a hervadt rózsaszirmokra esik
félholtan fekszenek a szekrény tetején

mellettük kattog a vekker, kattog, mint a szívem

oldalra nézek: 
a nap ma nem süt - vakító fehér vagyok, mint a fal

légzésekkel ébresztem fel magam
fejemben a Dream a little dream of me dallama
és a roiboos tea illata

a szirmok mellett fekszik a jövőm

szavakba próbálom önteni azt
mit érzek
mit soha meg nem érthetsz

fény módjára élek - pulzálok
vagyok a mindenben, vagyok a semmiben
mindenhol a levegő része vagyok

Sylvia Plath-ot idézhetnék meg magamat
de csak banalitás lenne
s minek is fekszik az ágyamon helyetted
egy verseskötet, a naplóm és egy könyv
meg a mobilom

a reggelek mindig jobbak
új életet kezdünk
mintha ma születtem volna
mintha ma nem lenne érvényes mindaz
ami tegnap lefolyt-átfolyt bennem
(köztük te is meg a könnyeim)

mintha ma több lenne a fény
mint az árnyék - e barokk festményen
ami akár én is lehetnék, hisz teli vagyok giccsel
meg túlzásokkal

a légzésem meghal majd feléled
valamiért élni akar, mint azok a félholt szirmok

ha tehetném, álom lennék magam helyett
álom magamban
vagy a te álmod
az az álom, amit soha nem lehet elfelejteni
ami a szemek előtt hever ébredéskor
mikor a vekker hangja fogócskát játszik

máskor a légzés lennék
magamban
amit soha nem lehet egészen kipréselni
a megnyugtató oxigén

de én csak a felületek lévő test vagyok
várva, hogy lélek legyek