Ophelia sétál a galambürülékes-pisifoltos pesti utcákon.
Kérdések helyett csak
Kitépett hajszálak mögötte
Fehér ruhája szimbiózisban a holdfénnyel.
Felcsipegetett
Ophelia keres a madarak földjén
Talán Hamletet?
Talán az elhasznált álmait lepelbe csavarva a csillagok között?
 
Lóg a levegőben az idő medálja leláncolva
Manipulálva vele emberek hadát.
Ophelia félholt fehér – ölelkezik a holdfénnyel
Az éjszakai buszra vár
Hamlet sehol.
 
Éjfél. Se tündérek, se busz, se Hamlet.
Ophelia hajában a virágkoszorú is elhervadt, mint
A nem locsolt orchidea.
Álommal teli szemek róják az utakat
Minden pillantás mögött mágia lobog.
 
A buszra várva minden részeg ember azt kérdezi:
„Ez lenne Ophelia?”
„Ez lenne a halál angyala?”
Igen. Ez.
Ő.  Ophelia liliomillatú álomba vonja a várost.
Megtalálta fehér leplét, betakarja vele a macskaköveket.
 
Szunnyad a város.
A csillagok ásítása alatt lézeng Ophelia.
Keresi Hamletet, a holdfény sír szemében.